Email értesítés

Iratkozz fel a blog értesítőre, bármikor leiratkozhatsz, ha úgy tartja kedved.

Keresztnév

Email


    Balatonlelle a hűséges

    • 18
    1024 684 Budavári ★

    Nehéz elmondanom mit jelent számomra a Balaton, egy sohasem múló szerelem ez, amelyhez olykor hűtlen vagyok, de végül mindig visszatérek hozzá szemlesütve és szépségétől megsemmisülve. Amikor ismét találkozunk, szinte letaglóz az az erőteljes érzés, hogy Ő az igazi, hiszen a szél a partján simogat a legfinomabban, selymes vizének ölelése pedig olyan, mint amikor az Édenkertben először szorítja magához Éva Ádámot, ekkor nincs se kígyó, se bűn, se félelem, se harag. Valóban felkavaró, de ugyanakkor biztonságot adó érzés megérkezni a béke szigetére, hosszú távollét után újra megérkezni hozzá.
    Fotózás közben a Balaton egyik leghíresebb festője, Egry József jutott eszembe, művészetének legfőbb vonása a fény mérhetetlen szeretete volt és eme csábító tóhoz fűződik legaktívabb alkotói korszaka, hiszen képeinek kedvelt motívuma a végtelen víztükör illetve Badacsony volt. A Tó vizének nincs két egyforma árnyalata, szinte folyamatosan változik a színe így megörökítése igazi kihívás festőnek, fotósnak egyaránt.

    Különleges esszenciát adott élményeimhez, hogy ezalkalommal, egy céges rendezvény keretén belül tölthettem el néhány tartalmas napot a magyar tenger egyik legszebb partszakaszán, Balatonlellén, a pazarul elegáns BL YachtClubban. Mesés nyári kalandokat, életre szóló emlékeket adott számunkra a varázslatos Balaton, a Badacsony páratlan panorámája, a számtalan látnivaló, a romantikus vitorlás hajók, a szőlőhegyek szépsége, a feledhetetlen borok zamata, a naplemente látványa a nádasból. Bámulatos volt átélni újra, ahogyan a Badacsony – a parti hegyek nemes fejedelme -, büszkén tekint a bársonyos tóra, amely kacéran csillogó hullámszemeivel visszakacsint reá. Számomra hamar világossá vált, hogy ezt a vidéket csodálatos tavával együtt, mindenki elvárások nélkül, önmagáért szereti, mivel itt a legigazibb a napfény…

    „Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.” – Eötvös Károly

    Fotográfiák otthon

    Rendelj szeretteidnek fotófestményt, rendelheted óriási nagyságú vakrámás vászonfotóra vagy hatalmas fotókartonra.

    • 18

    Leave a Reply

    Your email address will not be published.