Email értesítés

Iratkozz fel a blog értesítőre, bármikor leiratkozhatsz, ha úgy tartja kedved.

Keresztnév

Email


    Mirákulum

    • 5
    1024 768 Budavári ★

    Fogalmam sincs hogyan kerülhettem oda, azonban egyszercsak egy különös helyen találtam magam, egy hatalmas tisztáson ébredtem, ahol döbbenten próbáltam a fejemben gyalogkakukként cikázó gondolatokat, logikailag némileg összeillő egységbe szervezni; mondanom sem kell, hogy nem túl sok sikerrel jártam. Talán egy – két perc telt el míg elmém vészjósló belső küzdelmét vívta, amikor újabb csapás következett. Érzékeltem, hogy valami nagyon nincs rendben körülöttem, mint amikor megérezzük a vihar szagát az első erősebb szélfuvallatból. Egészen lassan fordítottam meg a fejem, a mögöttem feltáruló kép, meghökkentő, őrült látomásként hatott.

    Egy égig érő rózsaszín virág tölcsére meredt rám büszkén és mozdulatlanul. Széles mosolyra húzódott a szám, hát persze, a tegnap délután túl izgalmasra sikeredett. Visszafeküdtem a gyepre és újfent lehunytam a szemem, biztos voltam abban, hogy pár perc és tiszta fejjel elindulhatok végre valahára. A fensőbbséges vigyor még le sem tudott simulni az ajkamról, amikor egy szokatlan hangra lettem figyelmes, biztos vagyok abban, hogy ehhez fogható robajt korábban sohasem hallottam. Egy gigantikus légy ébredezett fülsiketítő zümmögéssel a pink virág elképesztő szirmai között. Arcomra fagyott a rémület, korábbi nagyvonalúan racionalista ideám teljesen semmivé foszlott, az átmulatott éjszaka végső hatásait illetően;

    Létezőnek tekintetés

    „Rögvest indulnom kell”. A monumentális mező végeláthatatlan zöld földnek tetszett, minden érzékem dupla relével kezdett el működni, ekkor már tudatosult bennem, hogy kalandok egész tárháza vár rám ezen a végtelen úton. A termetes színes virágok egy idő után már nem is hatottak ijesztően rám, sőt hívogatóan fordultak felém, mintha az égből lecsüngő ragyogó búrák lennének és utat mutatnának az eltévedt és riadt vándor számára. A bogarakról, pókokról nem nyilatkozhatom viszont méltató szavakkal, ezek a böhöm lények abszolút fenyegetően léptek fel és csak a lélekjelenlétem mentett meg attól, hogy ízletes és sohasem kóstolt ebédjükké ne váljak.
    Közben az ámulatba ejtő reggel perzselő délidővé érett, jóideje szeltem már a képtelenül puha pázsitot, ekkor egy irdatlan nagyságú, kidőlt fára lettem figyelmes, amelynek nem volt látható sem az eleje, sem pedig a vége. Közel merészkedtem hozzá, mintha egy hegy lábához érkeztem volna, a fa erezete elképesztő mélyedésként hatott, amelybe simán bele tudtam volna lépni. Ismét konstatáltam, hogy egy velejéig eltorzult világba csöppentem és, hogy minimálisak az esélyeim ennek a kaotikus kalandtúrának a túlélésére.

    Tapasztalat határai

    „Hogyan tovább? – tettem fel a kérdést – ma már sokadszorra – önnönmagam számára; „Hát ennyi volt, egy abszurd világ pöttöm rabjaként, értetlenül és magamat kinevetve csakúgy porszemként elillanok? „ Borúsan zord gondolataim már totálisan eluralkodni látszottak rajtam, amikor újabb giga nesz ütötte meg a fülemet, egy méretes csiga hatalmas levelet cipelve készült megmászni a hegyméretű farönköt. Ismételten nevetni kezdtem, mivel az a bizarr ötletem támadt, hogy a csiga biztonságos házán fogok átkelni én is az akadályon. Méghogy a csigák lassúak, hát jelentem, nem; emberi léptékkel mérve kb. egy teve sebességével másztuk meg a rázósan kérges rönköt, a nap utolsó sugarai még tanúi voltak amint átértünk a „ K2 – n „.

    Tulajdonképpen büszke voltam magamra ebben a szent és nemes pillanatban, úgy véltem bármi is történjen, én miniatűr héroként legyőzöm az óriások világegyetemét. Újra tévedtem természetesen, mivel ekkor, a semmiből két gigászi lény került elő és tört rá diószemnyi életemre, az egyiknek csak a szimatoló szőrös ormányát láttam, a másik viszont egy óriási macskaszerű lény volt, amely komolyan felmért, mustrált és aki kétségtelenül felfalni készült. Rohanásra fogtam a dolgot, az esélytelenek kettős mentsvára maradt már meg mindösszesen számomra, előre nézni és nem gondolkodni! Hallottam az iszonyatos, loholó, hörgő hangokat magam mögött, miközben egy négylevelű lóhere majdnem elgáncsolt, illetve egy űrhajó nagyságú toboz, a fejem mellett centikre landolt a földön.

    A végtelen valósága

    A próbáltatások azonban csak nem akartak véget érni, ami ekkor a szemem előtt kibontakozni kezdett, az minden eddigieket felülüberelt. Egy hatalmas zöld üveg nőtt ki a fűből, amelyen egy csillag volt és egy „H” betűvel kezdődő felirat volt rajta olvasható. H, E, I, N és egy E, na neee! Pislákolni kezdett az ódon petróleumlámpa fénye az agyam egy ritkán használatos szegletében, végül bungee jumpinggal érkezett meg a teljes felismerés, felrúgva ezt a régi szerencsétlen lámpást; a kertben vagyok, a virágok között, a korábban még fel nem aprított fa képezte a már-már áthághatatlan hegyet, és persze a kedvencem volt az a szörny, aki majdnem vesztemet okozta.

    „ Mi jöhet még?” – teszem fel a kérdést; a válasz most is elmarad, ehelyett egy kellemesen ismerős hang duruzsol egyre hangosabban, paaa, aapaaaa…. Felemelem a fejem  és egy hatalmas, gyönyörű zöld tekintetben találom magam. „Tehát nem álmodtam?”

    A fiam veszi el a lencsét a szeme elől és kacagva, boldogan ijesztett meg. Huhhh, tehát mégiscsak “álom” volt, ránézek a monitoromra, amelyen megjelenik egy gigantikus rózsaszín virág fotója, amit aznap készítettem az iphonommal, elmosolyodom és elaltattam végre a gépet. Gyere kisfiam, lefekvés előtt menjünk és játszunk még egy nagyot!

    Elbűvölő mirákulum

    A Makrofotózás elbűvölő mirákulum, szinte beszippantja az embert, így nem véletlen, hogy a természetfotózás legkedveltebb válfajává vált napjainkra. Gyakran érzek leküzdhetetlen vágyat a körülöttünk lévő, sokszor láthatatlannak tetsző univerzum felfedezése iránt. Ezek a közelképek mindig rejtenek magukban egy kis ámulatot, részesei lehetünk a parányi teremtmények varázslatos világának. A különleges hangulatú és színekben gazdag képek láttán az Alice Csodaországban című nonszensz mese jutott eszembe. Vajon mi lehetett a szándéka Lewis Carroll matematikaprofesszornak ezzel a furcsa ötletektől hemzsegő, elvont gyermekregénnyel?

    El kell engednünk a racionalitást kereső énünket, hogy magával tudjon ragadni bennünket ez az abszurd, kalandos történet. Az élénk, esetenként gyermeki fantázia a művészi alkotásvágy elengedhetetlen alappillére, hisz e mese írója szerint is: „vacak memória az, amelyik csak hátrafelé működik.”

    Fotósként gyakorta törekszem a valóság megragadására, sőt meghaladására, mégpedig azért, hogy valódibb valóságot adhassak vissza az emberek számára. A képzelőerővel párosult intuíció azonban lehetővé teszi, hogy az eddig nem látható realitást is megmutassuk. Nyilvánvaló, hogy a valóságot senki sem bitorolhatja, vagyis csupán szubjektív, azaz választott valóság létezik, ám:

    „ A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.”

    Lewis Carroll

    Fotográfiák otthon

    Rendelj szeretteidnek fotófestményt, rendelheted óriási nagyságú vakrámás vászonfotóra vagy hatalmas fotókartonra.

    • 5

    Leave a Reply

    Your email address will not be published.