A Duna közepén friss szellőként karol belém, megkerül, majd ismét tovább áll; Azért
Irigylem azt az elfeledett hatalmas “követ”, hogy megélt megannyi dolgot már!
Számtalan naplemente vagy a tomboló vihar éjjel a nagy hegy lábánál?  Könny és romantika; Bánatos
Csendben csorgok egyedül tovább a folyón, lassan sétálnak el mellettem a sokat látott büszke házak!
Közönyös lassúsággal siklok szemben a tompa, fátyolos fényekkel; Bár
A bor elfogyott és a zenét is tompán hallom már, várom, hogy odaérjek: kikötnék és Ő vár!

Fotógaléria