Magányosan nyúlok a felhőkig, előttem még maga a lemenő nap is megpihen. A város fölé emelkedek  és vörös szemekkel némán figyelem, őrzöm az életem kusza titkait. Egyedül állok a hegy tetején, szemlélem az éjjeli holdvilágot, miközben a neonfények csillogva összefolynak. Különös magány ez, hiszen mindenekfelett állok és úgy érzem mindenen túl vagyok már,  komor torony vagyok, amely oltalmat kínál, de cserébe békére vár.

Fotó galéria