Pirkad…
A tűz már nem ropog, de még árasztja magából a biztonságot adó melegséget, – ennél jobb helyen nem is lehetnék!
Hunyorgok…
Nézem az ablaküvegen gördülő, aranysárga fényben játszó páracseppek sorát, ahogyan hosszú csíkokban, szakadatlanul igyekeznek az ismeretlen felé.
Kilépek az ajtón…
Jólesően megborzongok, – ködfátylat lehelt a csillagos éjszaka az udvarra.
Érzem…
Ahogyan keveredik az enyhén keserű égett fa aromája és a harmatos természet zamatja.
Hallom…
Ahogyan ébredezik, a maga szépséges tökéletességében, kényelmes megszokottságában.
Látom…
Ahogyan a tündöklő hajnali napfény végigsimítja arcát, felém jön a tornácon, megáll előttem, játékosan picit megremeg és átölel.
Nem  sietek…
Minduntalan érezni, hallani és látni akarom: most magamba szívom ezt a tökéletes harmóniát!

Fotógaléria