Hatalmas sólyomként felemelkedni, önfeledten szárnyalni, szabadon lebegni csak az égbolton lehet, azt hiszem szűk már ez a világ én nékem, sokszor csak bukdácsolok a fagyos sötétben; Kóbor lelkem folyton a magasba vágyódik, hisz repülés közben hátra nem nézek, itt a felhők felett a múlt kegyetlen árnyai tovább nem kísértenek. És a kihűlt szavak! Álarc mögé bújtatott gondolatok helyett inkább a szél borzolja már bőrömet, bár néha tudnám merre is repüljek? Alkonyodik lassan, s egy kopár sziklabérc egyre csak hívogat, a Nap és a Hold az én hűséges barátaim, ők tudják csupán hogy hol és ki vagyok!
https://budavarifoto.hu/wp-content/uploads/2020/02/Tatabanya-20200215-1-1024x684.jpg
1024
684
Budavári Fotó ▲
Budavári Fotó ▲
https://budavarifoto.hu/wp-content/uploads/2020/02/Tatabanya-20200215-1-1024x684.jpg