Hatalmas sólyomként felemelkedni, önfeledten szárnyalni, szabadon lebegni csak az égbolton lehet, azt hiszem szűk már ez a világ én nékem, sokszor csak bukdácsolok a fagyos sötétben; Kóbor lelkem folyton a magasba vágyódik, hisz repülés közben hátra nem nézek, itt a felhők felett a múlt kegyetlen árnyai tovább nem kísértenek. És a kihűlt szavak! Álarc mögé bújtatott gondolatok helyett inkább a szél borzolja már bőrömet, bár néha tudnám merre is repüljek? Alkonyodik lassan, s egy kopár sziklabérc egyre csak hívogat, a Nap és a Hold az én hűséges barátaim, ők tudják csupán hogy hol és ki vagyok!

Fotógaléria