Hosszú és magányos utazás, ezúttal megint Tihany a cél; egy-egy nap kedves emlékei kísérnek el és ezek az utak az utóbbi években ihletet adnak és alkotásra ösztönöznek, gondolkodásra késztetnek az életem nagy kérdéseiben. A megoldás mindig egyszerű de az utat valamiért be kell járni. Észrevétlenül még régebbi emlékképek ejtik foglyul gondolataimat, amelyek mára örök, kitörölhetetlen emlékekké értek bennem. Felsejlik a szeretett tó képe, a ragyogó és megunhatatlan Balaton, amely káprázatos erővel és energiával tölti fel a tó szépségeire nyitott lelkemet. Ebben a magányos nosztalgikus hangulatban illetve a nosztalgikus magány mindent átitató érzésével telik el az út nagy része.

Nosztalgikus emlékeink a legprivátabb, a legnehezebben átadható élményeink közé tartoznak. Tulajdonképpen ezek a mi személyes, örökérvényű mítoszaink és mindazt, amit jelentenek számunkra, lehetetlen szavakba önteni! A nosztalgia egy leheletnyi palackba zárt idő, melynek csalóka aspektusából nézve, a múlt történései – a jelen pillanatában – eredetibbnek, érdekesebbnek hatnak.

Megérkeztem, ebben a pillanatban azonban a semmiből belém nyíllal egy mélyre rejtett kérdés: a jelen történései vajon tartogatnak nosztalgiázásra méltó emlékeket?

Fotógaléria